- Kapcsolódnak-e a kibocsátás mérséklésének feladatai a fenntartható fejlődés általánosabb követelményeivel, vagy valamilyen külön környezeti elvárás-együttesről van szó?

A kettő nagyon is szorosan kapcsolódik egymáshoz, és nehéz volna megmondani, hogy melyiknek az elmaradása okoz nagyobb gondot. Fenntartható fejlődésen az olyan fejlődési folyamatot értjük - legyen szó termőföldről, városról, vállalkozásról, vagy egész társadalmakról - amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a következő generációk esélyét arra, hogy az is kielégítse a maga későbbi szükségleteit. Néha a „fejlődés” szót elhagyjuk, és fenntarthatóságról beszélünk, habár szerintem, ha fejlődésen nem a mindenből többet, hanem a mindenből jobbat elvárást értjük, akkor célszerű megtartani. Szűkebben a klímaváltozás terén a fenntarthatóság azt jelenti, hogy nem lehet a kibocsátás-mérséklést úgy megvalósítani, hogy közben veszélyeztessük a versenyképességet és az energiával, nyersanyaggal való biztonságos ellátás követelményét. Ez a felismerés persze nehezebbé teszi a megvalósítást, de azok a megoldások, amik nem ilyenek, úgysem terjednének el. Van a fenntarthatóságnak egy harmadik ága, a környezetvédelem, amely látszólag szinonimája a klímaváltozás korlátozásának. Látnunk kell, hogy a klímaváltozás csak egy gond a sok közül. Hiszen csak a légkör esetében meg kell említenünk a környezetsavasodást, amely ugyan Európában sokat javult az utóbbi évtizedekben, de így is messze van a természetes állapottól, sőt a világ fejlődő szektoraiban sok helyen még mindig fokozódik. Vagy itt van a jó ózon és a rossz ózon, amelyekből persze, hogy sokáig az ultraibolya sugarakat kiszűrő, „jó” ózon vékonyodott-, míg a légúti megbetegedést és szem-irritációt okozó, „rossz” ózon vastagodott a felszín közelében. Azután itt van a légkör aeroszol-készletének növekedése, amely különösen a nagyvárosokban kritikus, krónikus légúti megbetegedést okozva. Ha megnézzük, hogy melyik problémát milyen kémiai anyagok okozzák, akkor azt kell látnunk, hogy a legtöbb anyag csak egyiket okozza ezek közül. Néhány esetben van egy anyagnak szerepe egyszerre két, még kevesebbnek három probléma kialakításában. Tehát, ha ezeket az egyik környezeti probléma csökkentése érdekében sikerül mérsékelni, az csak igen ritkán tud egyszersmind egy másik szennyezés enyhítéséhez is hozzájárulni.

- Ezt szomorúan hallgatom, mert eszerint nincsenek olyan közös környezeti elveink sem, amiket ha betartunk, akkor ezzel javítunk a helyzeten?

Dehogynem, azért vannak! Annak ellenére, hogy a környezet, a gazdaság és a társadalom fejlettségi állapotától függően ország-csoportonként eltérőek is. Alighanem mindenütt érvényes az elővigyázatosság elve, ami azt jelenti, hogy a potenciális környezeti ártalmakat akkor is meg kell előzni, ha azok bekövetkezése nem biztos, csak valószínű. A klímaváltozásnál pontosan ezt alkalmazzuk, hiszen az előrejelzések még összetett modelleken alapulnak, illetve az eddig végbement változásokról is csak nagy valószínűséggel állítottuk sorozatunk elején, hogy azok emberi eredetűek. Európában ilyen az integrálás elve, ami azt jelenti, hogy a környezetvédelem céljait integrálni kell a gazdaságpolitikába, a társadalmi tevékenységbe. Ugyanitt alapvető a szubszidiaritás elve, ami a környezeti kérdésekben azt jelenti, hogy a különféle problémákat elsősorban a keletkezésük döntéshozói szintjén kell megoldani, kivéve persze, ha olyan mértékű a baj, hogy nagyobb erőkkel kell közbelépni. A kibocsátás-mérséklés esetében ez azt jelenti, hogy a családnak magának kell – saját anyagi érdekét is segítve ezzel – megoldania a lakás hőszigetelését, vagy a megújuló energiák lehetőség szerinti felhasználását.  További elv a helyettesítés elve, ami azt jelenti, hogy ha a magasabb veszéllyel járó technikát alacsonyabb (lehetőleg semmilyen) veszéllyel járóra kell kicserélni. Ez valósul meg például az ózonra veszélyes hajtógázok korábban már említett üvegházgázra cserélésével. És még sorolhatnám…

- Mivel kell számolnunk, milyen hatásokkal járhat, ha nem sikerül fenntartható megoldásokat találni a kibocsátás mérséklésére és ezért az éghajlatunk a mostani ütemben tovább melegszik?

A Föld egészén várható hatásokat már korábban taglaltuk. Idehaza az éghajlat kezdetben a tőlünk délkeletre található Újvidék, Zsil-völgye, később Várna, Burgasz, még tovább fokozódó melegedés nyomán pedig Bologna és Firenze éghajlatához válhat hasonlóvá. Ezek a helyek persze mind olyanok, ahol van élet, van növényzet és egyáltalán nem biztos, hogy rosszabb vagy kevesebb, mint napjainkban hazánkban. De tudnunk kell, hogy ezek csak nagyon hozzávetőleges analógiák, amelyek a két szélső hónap hőmérsékletén és az évi csapadékösszegen alapulnak. Ha ennél sokkal több részletben várjuk el az egyezést, már egyáltalán nem biztos, hogy találunk Földünkön olyan mai éghajlatot, ami megfelel annak a klímának, ami évtizedek múlva hazánkban kialakulhat. Különösen így van ez a szélsőségek gyakoriságának alakulása terén, amit még nem is igazán ismerünk a jövőre nézve.

- Kérem, vázoljon egy optimista és egy pesszimista képet a klímaváltozás terén az elkövetkező ötven évben Magyarországon.

A jövő éghajlata globális léptékben a kibocsátási forgatókönyvek különbözőségei és a természettudományos ismereteink bizonytalanságai miatt különbözhetnek. 2060-ra ez a két tényező kb. egyforma. Hazai téren viszont ez utóbbi eltérések alighanem nagyobbak, mint a kibocsátásokból fakadóak. Globális átlagban legjobb esetben csak még egyszer annyi, újabb ¾ fok lesz a melegedés, mint korábban egy évszázad alatt. Legrosszabb esetben viszont már közel lehetünk ahhoz a kritikus 3 Celsius fokhoz, ami már akár a nyugat-antarktiszi jégtömb korábban már említett destabilizálódását okozhatja. Hazánkban a ¾ fokos melegedés jelentős (további 10-20 százalékos) csapadékcsökkenést okozhat, délkeleti szomszédaink szárazabb tájait idéző növénytakaróval. A legrosszabb esetet jelképező, 3 fokos melegedésnél ennek kártételein már túl leszünk. Éghajlatunk a fentiek szerint kb. Bolognáéhoz lesz hasonló. Folyóink az első esetben gyakran lesznek sekélyebbek, az utóbbiban viszont mélyebbek (a mederből kikívánkozóak), mint manapság. Mindkét éghajlathoz erősebb és hosszabb meleghullámok, kevesebb illetve jóval kevesebb erős téli fagy és vékonyabb illetve sokkal vékonyabb és ritkább hótakaró tartozik majd. A növényzet mindehhez csak részlegesen tud majd alkalmazkodni, viszont a délebbi területeken jellemző baktériumok és vírusok azonnal megtalálnak bennünket, amint számukra erre alkalmassá válik az éghajlat.

- Az elmúlt években több hollywood-i filmben kapott főszerepet a klímaváltozás (2012, Holnapután...). Utópia, vagy bekövetkező távoli jövő?

Az említett filmek közül csak az utóbbit láttam. 2012-re úgy tudom, hogy nem az éghajlat romlását vetítette előre Nostradamus – hacsak lazán be nem helyettesítjük a klímaváltozást a csillagászati okok helyére, a mérsékeltövi ciklonok által okozott vihardagályokban fel nem ismerjük valamelyik tragikus jövendölést. Nos, a Holnapután mondandója, a felmelegedés egy pontján várható eljegesedés az újabb számítások alapján kizárható. Általában véve a klímaváltozással az a gond, hogy amit elkerülni szeretnénk, az szerencsére nem valamilyen jól megfogható világtragédia. Ha az lenne, akkor könnyebb lenne mozgósítani a világot. Amikor az ózonpajzs sérülékenysége és emiatt a bőrrák veszélye nyilvánvalóvá vált, akkor néhány év alatt sikerült a világnak olyan megállapodásokat kötnie és betartania, amelyek nyomán napjainkra megállt az ózonpajzs romlása. De álljon előttünk inkább jó példaként ez a környezetvédelmi sikertörténet. Ha egyszer valóban összefog a világ valamilyen környezeti kockázat elkerülésére, akkor azt meg is tudja oldani! Világunk fenntarthatóságához hozzátartoznak az ilyen összefogások is.