Tudod-e?

Az éghajlatváltozás az 1990-es évek elején, mint egy tudományosan megalapozott, kellemetlen eshetőség, mint potenciális veszélyforrás jelent meg a nemzetközi közélet horizontján. Mivel egy lehetséges éghajlatváltozással kapcsolatban a fő teendő persze a megelőzés, az 1992-es Riói Csúcstalálkozó óta e két fogalom – az éghajlatváltozás és megelőzése – összekapcsolódva került be a köztudatba, együtt égetődött be az emberek elméjébe. Ezt erősítette az 1996-os IPCC-jelentés is (az ENSZ által megrendelt, több ezer tudós által alkotott Éghajlatváltozási Kormányközi Testület öt-hat évente megjelenő átfogó jelentése), mely az éghajlatváltozással mint egy leendő, később megvalósuló globális veszéllyel foglalkozott, amit meg kell előzni, el kell hárítani, méghozzá a kiváltó ok, a széndioxid-kibocsátás csökkentésével. Éghajlatváltozás és kibocsátás-csökkentés: e kettő mindig együtt járt. Akkoriban a média is ekképp tálalta.

A 2001-ben megjelent újabb IPCC-jelentés már jelzi, hogy az éghajlatváltozás nem valami távoli dolog, és nem pusztán eshetőség: az éghajlatváltozás megindult, itt van, zajlik. Ekkortól kezdve a nemzetközi média ennek bizonyításával volt elfoglalva: a szélsőséges időjárási jelenségek bemutatásával, erősségük növekedésével, gyakoriságuk fokozódásával. Viharok, hurrikánok, leomló jégdarabok, olvadó gleccserek és sarki jegek, hőhullámok, szárazságok, emelkedő tengervíz, veszélyeztetett parti települések képe jellemezte a kapcsolódó műsorokat.

A 2007-ben megjelent legújabb IPCC-jelentés még erősebben az éghajlatváltozás valóságosságára helyezi a hangsúlyt. Konkrét regionális előrejelzésekkel egészíti ki a globális változásról eddig alkotott képet. E regionális prognózisok immár lehetővé teszik, hogy megvizsgáljuk: milyen éghajlati körülmények között fogunk élni a következő évtizedekben, és hogyan kell alkalmazkodnunk ezekhez az új éghajlati viszonyokhoz.

Az Európai Unió – másfél évtizedes kibocsátás-csökkentési klímapolitika után – 2007-től új frontvonalat nyitott, és ebben már a bekövetkező éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás is központi szerepet kap.

Európai együttműködésben indult az ADAM projekt (Adaptation and Mitigation, alkalmazkodás és csökkentés), aminek szintén a kibocsátás-csökkentés, és ezzel együtt a leendő klímaváltozás erejének csökkentése a központi célkitűzése. Az alkalmazkodás inkább csak a projekt címében szerepel, összességében kevésbé jut hangsúlyos szerephez.

Az EU 2007-ben tette közzé az Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz című „zöld könyv”-et, melyet szakmai és társadalmi vitára bocsátott. E tapasztalatok felhasználásával 2009-ben már a végleges, „fehér könyv” is napvilágot látott.

A klímaváltozásról az elmúlt években számos olyan ismeretterjesztő anyag készült, amely alapvetően a szélsőséges következményeket mutatta be, azonban sem a magyarországi regionális jellemzők, sem a probléma fenntarthatósággal kapcsolatos kérdései, sem a megváltozott helyzethez való gyakorlati alkalmazkodás módja nem kapott hangsúlyt. Mivel a klímaváltozás a tudósok egy része szerint már nem visszafordítható folyamat, fontos lenne, hogy ne csak a megelőzésről és az általános, globális hatásokról terjesszünk információt, hanem a fenntarthatóság és alkalmazkodás kérdéseit együtt vizsgáljuk a vissza nem fordítható folyamat szempontjából.



A Jövőkerék Közhasznú Alapítvány azt a hosszú távú célt tűzte maga elé, hogy hozzájáruljon a környezettudatosabb lakosság kialakulásához.
SZERKESZTŐI BELÉPÉS

Energiaközpont Nonprofit Kft. www.energiakozpont.hu   Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.nfu.hu