Tiszazugi Települések Szövetsége (Kunszentmárton)

Az Észak-alföldi Régióban, Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén fekvő Tiszazug kistérség csodálatos természeti környezettel, termálvízkutakkal és gyógyfürdőkkel várja látogatóit. A vendégszerető kistérség kapuja nyitva áll mindenki előtt, szeretettel várja a hazai és külföldi turistákat, a nyugodt lakókörnyezetre vágyó, letelepedő fiatalokat és időseket éppúgy, mint a helyi üzleti lehetőségek iránt érdeklődő vállalkozásokat és befektetőket. A kistérség jelentős területe a Körös-Maros Nemzeti Park és a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzethez (a Hortobágyi Nemzeti Park részeként) védelme alatt áll, mely érintetlen növény- és állatvilágával, vadregényes tájaival vonzó kikapcsolódási lehetőségeket kínál az öko-, a horgász- és vízi turizmus szerelmeseinek. A kistérség nemzetközi hírű látnivalója a tiszakürti arborétum, ahol a gróf Bolza család az egykori ártéri erdő helyén az idős fák meghagyásával, hazai kertekből és külföldről hozatott fákkal és cserjékkel csodálatos kertkompozíciót alakítottak ki. A kistérség természeti szépségei mellett annak építészeti értékei és kultúrtörténeti emlékei is sok izgalmas, felfedezésre váró látnivalót kínálnak. A kunszentmártoni, tiszaföldvári, öcsödi és tiszaugi helytörténeti gyűjtemények, múzeumok és tájházak a helyibeli lakosok korabeli életmódját mutatják be. A vallástörténeti emlékek közül kiemelt figyelmet érdemelnek a műemléki védettség alatt álló templomok. Ezek közül a cibakházi és kunszentmártoni a katolikus, az öcsödi, tiszasasi és tiszaföldvári pedig a református egyházi építészet szép példái. Meleg szívvel ajánlom megtekintésre Cserkeszőlőn a műemlék borospincét, Kunszentmártonban a zsinagógát és szélmalmot, Tiszaföldvár külterületén pedig a Göth-kúriát. A pihenésre, gyógyulásra vágyó vendégek számára kellemes kikapcsolódást és felfrissülést kínál a cserkeszőlői Gyógy- és Strandfürdő, illetve a tiszaföldvári Termálfürdő. Mindkét fürdő vize gyógyvízminősítést kapott, mivel orvosilag igazoltan kiválóan alkalmasak a mozgásszervi betegségek, fizikai és izületi sérülések, illetve a reumatikus és nőgyógyászati panaszok gyógykezelésére.