Pro Velo

 

A Pro Velo Svájc Nemzeti Kerékpáros Érdekvédelmi Egyesület tervezte, és valósítja meg az évente megrendezésre kerülő „bike2school” projektet Svájcban. A program 2007-ben kezdődött Bázelben egy mintaprojekttel. Célja, hogy a kerékpározást, mint fenntartható, egészségfejlesztő és környezettudatos közlekedést népszerűsítse az iskolákban, a 10-18 éves fiatalok körében.

Pontgyűjtő versenyt rendeztek, ahol a legtöbb kilométert tekerő és pontot gyűjtő diák és osztály díjazásban részesült. A mintaprojektből mára egész Svájc területét érintő program lett, melyben tevékenyen részt vesznek a diákok, a szülők, az iskolák és az önkormányzatok is. 2011-ben több mint 200 osztály, több mint 3000 diákja több mint 360 000 kilométert kerékpározott a projekt 4 hetes kampányidőszaka alatt. A legtöbb pontot gyűjtő osztályok és egyének nyereményben részesültek. A biztonságos kerékpáros közlekedés érdekében a diákokat képzésben részesítették, valamint hasznos gyakorlati tanácsokkal látták el.


A Nyeregbe, tekerj be! című projekthez az alábbi tevékenységek megvalósításával járulnak hozzá

  • Projekt előkészítésben és magvalósításban aktív részvétel
  • A költségvetéshez a rá jutó költségvetés 10%-át saját forrásaiból önerőként biztosítja.
  • Szakmai tanácsadói, „coaching” feladatok ellátása.
  • Jógyakorlatok gyűjtése, a magyarországi tapasztalatok alapján svájci jógyakorlatok adaptálhatóságának vizsgálata, ebből tanulmány írása
  • Nyeregbe, Tekerj be! kampány szakmai felügyelete, szerzett tapasztalatok átvétele és hasznosítása
  • Autós szelídítés kampány szakmai támogatása, eredményeinek átvétele, hasznosítása
  • A kerékpáros közlekedés fejlesztésért felelős szerv képviselőjével és kerékpáros szervezetekkel létrehozott találkozón és workshopon való részvétel, tanulmány és egyéb hasznos információk átadása
  • Hatástanulmány készítésének szakmai felügyelet, eredmények átvétele és hasznosítása
  • Továbbfejlesztési lehetőségek vizsgálata közösen a magyarországi partnerrel

A ProVelo a bike2school program mellett számos egyéb programot is megvalósít.

  • Bike to Work – Kerékpárral a munkába projekt szervezője
  • Bicycle markets – a legnagyobb svájci használt kerékpár piac szervezője
  • Bicycle safety courses – Kerékpáros közlekedés- és biztonságtechnikai képzés szervezés
  • Bikestations – Kerékpár parkolók, tárolók létesítése tömegközlekedési csomópontokon egyéb szolgáltatásokkal (karbantartás, őrzés, tisztítás, bérlés)
  • Switzerland - a cycling country – Kerékpáros turizmusfejlesztés (1998-tól)

 


A támogatás közvetítő szervezet:

       

SZERKESZTŐI BELÉPÉS