"Idegenek? - Kampány a bevándorlók befogadásáért" (2009-2010.)

A projekt célja egy olyan kampány lebonyolítása volt, amely a harmadik országbeli bevándorlók társadalmi befogadását és beilleszkedését segíti elő az előítéletek gyengítésével, a téves információk eloszlatásával. A projekt a magyar társadalomnak a nem nyíltan, de idegenellenes csoportjait célozta, akik attitűdjeit a kampány által közvetített üzenettel próbáltuk pozitív irányba befolyásolni. A projekt során egy videoklip jellegű reklámfilmet forgattunk, és egy honlapot hoztunk létre. A film és honlap stílusával, valamint a terjesztési csatornákkal elsősorban a szemléletbeli változásra fogékony fiatal és középkorú korosztályokat céloztuk meg. A filmet széles körben, televíziós csatornákon, mozikban és az internetet terjesztettük. A honlap kiegészítő információkkal szolgált a film mellé a bevándorlásról, illetve interaktív funkciói lehetőséget adtak a látogatóknak véleményük kifejtésére, a témához kapcsolódó filmek és fotók beküldésére. A projekt költségvetése közel 27.500 euró volt, aminek 90%-át a Norvég Civil Támogatási Alaptól kaptuk vissza nem térítendő támogatás formájában. Az alapítvány 5% pénzbeli és 5% természetbeni saját hozzájárulással valósította meg a projektet. 2011 májusában köszönő levelet kaptunk a Támogatási Alapot kezelő Autonómia Alapítványtól.
CsatolmányMéret
Norveg Civil Tamogatasi Alap koszono level 0420 .pdf286.09 KB