Kérjük, támogasd céljainkat adód 1%-ának felajánlásával (2012.)

2012-ben az 1%-os felajánlásokból beérkező összeget az Alapító Okiratunkban megfogalmazott és bemutatott céljainknak megfelelő közhasznú projektre fordítjuk. A megvalósításba olyan partnereket vonunk be, akik szakmai tapasztalatát és elhivatottságát nagyra értékeljük, az általuk képviselt tevékenységi területet pedig újszerűnek és támogatandónak tekintjük. Alapítványunk segítséget nyújt civil és önkormányzati partnereink számára ötleteik konkrét projektté érleléséhez, illetve azok megvalósításához. Ennek során nagy hangsúlyt fektetünk a megértés, az együtt gondolkodás és együttműködés, illetve a nyílt kommunikáció és információcsere módszereire, eszközeire.

„Nyeregbe, tekerj be!” (2012.)

A Pro Velo Schweiz nevű civil szervezettel közösen projektet dolgoztunk ki „Nyeregbe, tekerj be!” címmel, majd pályázatot nyújtottunk be a Svájci-Magyar Együttműködési Program felhívására. A projekt átfogó célja az alábbi kettős célrendszeren alapul:
- egyfelől a projektben együttműködő szervezetek közötti kapcsolatok megerősítésén és a társadalmi-gazdasági-környezeti egyenlőtlenségek csökkentéséhez szükséges civil kapacitások bővítésén;
- másfelől a környezetbarát magyarországi kerékpáros kultúra és környezettudatosság fejlesztésén.

NCA támogatás (2011.)

Örömmel értesítjük partnereinket és támogatóinkat, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Közép-Magyarországi Regionális Kollégiuma 1183/2011 (05.11.) számú döntésével 375.000 Ft vissza nem térítendő támogatást ítélt meg alapítványunk részére. Az NCA-KM-11-0556 azonosító számon regisztrált pályázatunkra kapott támogatást 2011.06.01-09.30. közötti időszakban működésünkhöz használhatjuk fel.

Projektzáró sajtótájékoztató Szegeden (2011.05.24.)

Projektzáró sajtótájékoztatót rendeztünk a Szegedi Tudományegyetem TTK előadótermében, ahol az érdeklődőknek beszámoltunk a "Médiakampány az éghajlatváltozás fenntarthatósági kérdéseiről" című projektünk eredményeiről. A tájékoztatót Balázs Bulcsú projektvezető, Dr. Mika János éghajlatkutató (mint a projekt környezeti nevelési szakértője) és Dr. Makra László klimatológus (Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék egyetemi docense) tartotta.

"Idegenek az üvegházban" filmsorozat a DUNA Televízión (2011.)

Örömmel értesítünk minden érdeklődőt és partnerünket, hogy 2011. március 21-én elkezdődött az "Idegenek az üvegházban" című 30 részes filmsorozatunk vetítése a DUNA TV-n. Az adáslista megtekinthető az "Idegenek az üvegházban " projektoldalunkon, a DUNA Televízió honlapján és a műsorújságokban. A filmsorozat az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Alap társfinanszírozásával készült.

BringArt Kerékpárvázfestő Műhely (2011.)

Elkezdődött a BringArt Kerékpárvázfestő Műhely projekt, melyet a Jövőkerék Közhasznú Alapítvány, mint pénzügyi lebonyolító és befogadó szervezet segíti. A Kerékpárvázfestő Műhely célja használt kerékpárok felújítása és azok adományként való továbbjuttatása szoros együttműködésben a Novus Művészeti Iskolákkal. A projekt 2011 február 1-én indult és 2011 július végéig tart. Április 1-2-án lezajlott az I., majd 17-én a II. WORKSHOP, amelyről a fotókat megnézheted a csatolmányokban. Friss hírekért kérlek látogass el a Bringart honlapjára: http://bringart.blogspot.com.

Lezárult a TÁMOP 2.6.1 - „Az akkreditáció rendszerének kialakítása” projekt (2010.)

Komoly érdeklődés mellett rendezték meg a munkaerő-piaci szolgáltatások akkreditációját kidolgozó egy éves projekt záró-konferenciáját 2010 december 14-én. A szakmai civil szervezetek széles körének bevonásával megvalósuló munka végterméke: 48 szolgáltatás sztenderdje és egy javaslat ezek akkreditálására vonatkozóan. Részletes információkért látogass el a TÁMOP 2.6.1 projekt honlapjára.

A Jövőkerék Közhasznú Alapítvány szakmai munkáját oklevéllel ismerte el a projekt menedzsmentje, amely megtekinthető a csatolmány linkre kattintva.

"Médiakampány az éghajlatváltozás fenntarthatósági kérdéseiről" (2010-2011.)

Örömmel tájékoztatunk minden érdeklődőt és partnerünket, hogy Alapítványunk a KEOP 6-1-0/B/09 pályázati kiíráson támogatást nyert a "Médiakampány az éghajlatváltozás fenntarthatósági kérdéseiről" című projektünk megvalósítására. A projekt keretében 30 részes TV sorozatot, valamint 7 részes, a nyomtatott sajtóban és a Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) internetes portálján megjelenő cikksorozatot készítettünk el. A projekt teljes költségvetése 48.169.450 Ft volt, amihez alapítványunk 5% saját erőt biztosított.

NCA támogatás (2010.)

Örömmel értesítjük partnereinket és támogatóinkat, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Közép-magyarországi Regionális Kollégiuma 2010. április 21-22-én tartott ülésén 200.000 Ft vissza nem térítendő támogatást ítélt meg alapítványunk részére. Az NCA-KM-10-2076 azonosító számon regisztrált pályázatunkra kapott támogatást működésünkhöz használhatjuk fel.

Partnerségben a Fővárosi Bírósággal (2010.)

Alapítványunk civil partnerként részt vett a Fővárosi Bíróságnak a Budapest II. kerületében található Gazdasági Kollégiuma (1027 Bp., Varsányi I. u. 38-40.) irodaépületének energetikai korszerűsítését célzó nyertes KEOP pályázatának előkészítésében. A Bíráló Bizottság 2011 januári döntésével 500.000.000 Ft támogatásra tartotta érdemesnek a projektet.

Bekapcsolódtunk a TÁMOP 2.6.1 „Az akkreditáció rendszerének kialakítása” projektbe (2010.)

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) a Jövőkerék Közhasznú Alapítványt is meghívta – több más munkaerő-piaci szolgáltatással foglalkozó civil szervezettel együtt - hogy vegyen részt a TÁMOP 2.6.1. „Az akkreditáció rendszerének kialakítása” című kiemelt projekt keretében megvalósuló, munkaerőpiaci szolgáltatások egységes rendszerének kialakítását célzó közös munkában. A projekt honlapja itt érhető el: TÁMOP 2.6.1.

"Idegenek?" című társadalmi kampányunk értékelése (2010.)

Elkészült a Jövőkerék Közhasznú Alapítvány bevándorlók befogadását elősegítő társadalmi kampányának értékelése. A kampánnyal kapcsolatos tapasztalatainkat egy zárótanulmányban foglaltuk össze, amely mindenki számára hozzáférhető és a honlapunkról letölthető.

"Idegenek? - Kampány a bevándorlók befogadásáért" (2009-2010.)

A projekt célja egy olyan kampány lebonyolítása volt, amely a harmadik országbeli bevándorlók társadalmi befogadását és beilleszkedését segíti elő az előítéletek gyengítésével, a téves információk eloszlatásával.

A projekt a magyar társadalomnak a nem nyíltan, de idegenellenes csoportjait célozta, akik attitűdjeit a kampány által közvetített üzenettel próbáltuk pozitív irányba befolyásolni. A projekt során egy videoklip jellegű reklámfilmet forgattunk, és egy honlapot hoztunk létre. A film és honlap stílusával, valamint a terjesztési csatornákkal elsősorban a szemléletbeli változásra fogékony fiatal és középkorú korosztályokat céloztuk meg.

"Kistehén" a bevándorlók befogadásáért (2009.)

Az IRM által kezelt Európai Integrációs Alap 2009. évi kiírásának első pályázati fordulójára a bevándorlók befogadását segítő kampányt dolgoztunk ki. A projekt megvalósításával 4.800.000 embert (kontaktot) érhetünk el Magyarországon.

A projekt várható eredménye, hogy a magyar társadalom tagjai tájékozottabbá és empatikusabbakká válnak, jobb véleménnyel lesznek a bevándorlókról, és ennek következtében hozzájárulunk ahhoz, hogy a bevándorlók a magyar társadalom integráns részévé váljanak. A projekthez pályázati forrást keresünk.

Új székhely és új kuratórium (2009.)

Tisztelt partnereinket és a honlapunk látogatóit ezúton tájékoztatjuk, hogy a Fővárosi Bíróság végzése alapján a Jövőkerék Közhasznú Alapítvány új székhelyének címe: 1021 Budapest, Kuruc utca 8. A kuratórium, mint kezelőszerv tagjai: Ary Benedek képviselő, Kiss György Szabolcs tag, Farkas Tamás tag.

Nyertes NCA pályázat (2008.)

Örömmel értesítjük partnereinket és támogatóinkat, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram Közép-magyarországi Regionális Kollégiuma által 2008. február 11-én megjelentetett, NCA-KM-08 kódszámú, a "Civil szervezetek működésének támogatása" elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott, NCA-KM-08-0669 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett pályázatunkat az NCA Közép-magyarországi Regionális Kollégiuma 200.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

HEFOP 2.2.1 - A szociális gazdaság fejlesztése - hálózatépítés az elmaradott régiók hátrányos helyzetű kistérségeiben (2007-2008.)

A projekt közvetlen célja egyfelől a szociális gazdaság fogalmának megismertetése, terjesztése az intézményi dolgozók körében, másfelől a munkanélküliség enyhítésében érintett és érdekelt helyi szociális szakemberek, szervezetek és önkénteseik egymás közötti, valamint az átalakulóban lévő szociális intézményrendszerrel, kiemelten a munkaügyi központokkal folytatott együttműködésének ösztönzése, szakmai hálózatának szélesítése a szociális gazdaság fejlesztése, megerősítése érdekében, személyes kapcsolatfelvételi lehetőségek megteremtése, valamint az információk terjesztése által. Partnerségben a dombóvári Kapaszkodó Szociális és Gyermekjólét Alapszolgáltató Központtal hálózatépítő konferenciák/műhelyek szervezése és megvalósítására kerül sor az alábbi helyszíneken: Kunszentmárton, Dombóvár, Nyíregyháza, Miskolc. A konferenciák a szervezetek bemutatására, szociális gazdaságba történő bekapcsolásukra, a személyes kapcsolat felvételi lehetőség megteremtésére, a jelenleg átalakulóban lévő intézményrendszer és munkaügyi központok megismertetésére, projektfejlesztésre irányul.

Nyertes NCA pályázat (2007.)

Örömmel értesítjük partnereinket és támogatóinkat, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram Közép-magyarországi Regionális Kollégiuma által 2007-ben 200.000 Ft vissza nem térítendõ támogatásban részesítette alapítványunkat.

Tartalom átvétel

Google Analytics Alternative