Kérlek, támogasd céljainkat adód 1%-ával


Kedves Barátunk!

A Jövőkerék Közhasznú Alapítvány több mint 15 éve, 2005 nyarán kezdte meg működését. Célunk, hogy támogassuk azokat az önálló kezdeményezéseket, programokat, amelyek elősegítik az európai értékeket képviselő helyi közösségek, civil szerveződések és autonóm állampolgárok képességeinek, erőforrásainak, lehetőségeinek fejlesztését és kiaknázását. Alapítványunk - saját projektjei mellett - segítséget kíván adni partnerei számára különböző ötleteik konkrét fejlesztési projektté érleléséhez és azok megvalósításához.

Köszönjük mindenkinek, aki érdemesnek tartott minket arra, hogy az elmúlt években nekünk adta az 1%-át!

Alapítványunk létrehozását és fennmaradását kezdetben néhányunk lelkesedése táplálta, de mára eljutottunk oda, hogy baráti támogatókból, önkéntes szakemberekből és partnereinkből kialakult hálózatunk segítségével már több nemzetközi projektet is megvalósítottunk. 2009-2010-ben több mint 3 millió embert értünk el az Idegenek? című kampányunkkal. A projektünk két fő eleme egy széles körben (televíziós csatornákon: TV2, M1, M2 és Duna TV, valamint mozikban, gyógyszertárakban és internetes fájlmegosztókon) terjesztett videoklipszerű kisfilm, illetve a filmhez kiegészítő információkkal szolgáló honlap volt. 1%-os felajánlásokat először 2008-ban kaptunk, melynek összege 68.767 Ft volt. Ezt az összeget önrészként felhasználtuk a fent bemutatott Idegenek? című projektünk megvalósítása során. 2009-ben 88.209 Ft-ot, 2010-ben 126.555 Ft kaptunk az 1%-os felajánlásokból, amit a "Médiakampány az éghajlatváltozás fenntarthatósági kérdéseiről" című projektünk megvalósításához használtunk fel. A projektről további részletes információkért és a filmek megtekintéséért kattints az "Idegenek az üvegházban" projektoldalunkra.

Az 1%-os felajánlásokból 2011-ben befolyt 36.672 Ft-ot és 2012-ben beérkezett 41.639 Ft-ot a „Nyeregbe, tekerj be!” című, Svájci-Magyar Együttműködési Programból támogatást nyert projektünk önerejének biztosításához használtuk fel. A lezárult projektről szóló információkért kattints IDE. A 2013-ban befolyt 60.625 Ft-ot és a 2014-ben átutalt 37.206 Ft-ot a 2015 tavaszán lezárult ROMA MATRIX projektünkhöz használtuk fel.

A 2015-ben 1%-os felajánlásokból összesen beérkezett 202.246 Ft-ot a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott, 2016. tavaszán véget ért "ÚJ otthon" projektünkhöz használtuk fel. A 2016-ban és 2017-ben kapott, összesen 296.673 Ft-ot a 2018. február végén befejeződött "Munkaerő-piaci és integrációt segítő szolgáltatások felsőoktatásban tanuló migránsoknak" című projektünk, a 2018-ban kapott 36.095 Ft-ot és a 2019-ben érkezett 43.834 Ft-ot pedig a REVaLUE projektünk megvalósításához használtuk fel. A 2020-ban érkezett 41.441 Ft-ot tartalékba helyeztük. A jövőben is szeretnénk hasonlóan magas színvonalú, a civil közösségeket és elsősorban a fiatalokat megmozgató projekteket megvalósítani.

2021-ben a Magyarországra érkező és itt élő, dolgozó, tanuló bevándorlókkal, menekültekkel és romákkal szembeni előítéletek csökkentésére, illetve a környezettudatos életmóddal kapcsolatos ismeretterjesztésre fókuszálunk, amihez továbbra is számítunk az 1%-os felajánlásokra. A megvalósításba olyan partnereket vonunk be, akik szakmai tapasztalatát és elhivatottságát nagyra értékeljük, az általuk képviselt tevékenységi területet pedig újszerűnek és támogatandónak tekintjük.

Ezért kérünk, hogy támogasd terveinket személyi jövedelemadód 1%-ával!
Jövőkerék Közhasznú Alapítvány
Adószámunk: 18121214-2-41

A Jövőkerék Közhasznú Alapítvány részére történő 1% felajánlásával kacsolatos útmutatásért kérlek látogass el a NAV honlapjára vagy a töltsd le a csatolmány alatti linkről a dokumentumot.

Üdvözlettel: Ary Benedek kurátor

CsatolmányMéret
1 százalékról rendelkezés információ65.57 KB